Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

4 apró trükk a hűtőben, amivel több ezer forintot spórolhatunk

március 13., 2024  –   Falatok  –   Geri Ádám
Több ezer forintot takaríthatunk meg a hűtő megfelelő használatával. Ehhez csak pár egyszerű szabályt kell betartanunk.

Több ezer forintot takaríthatunk meg a hűtő megfelelő használatával. Ehhez csak pár egyszerű szabályt kell betartanunk.

Mindannyiunknak van otthon hűtőszekrénye, az egyik leghétköznapibb konyhai eszköz. Használata nem kifejezetten bonyolult – vagy mégis? Valójában ahhoz, hogy minden rendben legyen a hűtőnk táján, kicsit több mindenre kell, odafigyelni, mint gondolnánk. A Daily Meal gyűjtötte össze azokat a sarkalatos pontokat, ahol mérhető forintokat tudunk fogni a gép üzemeltetésén.

https://vince.hu/falatok/zeller-zoldseg-leves-salata-koktel/

Ne legyen túlzsúfolva a hűtő!

A hűtőszekrény ajtaját kinyitva a teljesen feltöltött belső tér esztétikus látvány lehet, de a hűtőnket ennyire túlzsúfolni több okból is rossz ötlet. Ez a felállás ugyanis azt jelenti, hogy a levegő nem tud megfelelően keringeni az ételeink körül, sőt, a felhalmozott dolgok a szellőzőnyílásokat is elzárhatják. Ebből az következik, hogy a hűtőnknek keményebben kell dolgoznia, hogy megfelelő hőmérsékleten tartsa azt, amit beleteszünk – ez pedig a villanyszámlánkon is meglátszik majd.

Ne bontsunk fel túl sok mindent egyszerre!

A majonéztől kezdve a ketchupon át a lekvárokig valószínűleg neked is rengeteg bontott üveg és tubus áll a hűtőszekrényedben. Sajnos eljön az a pont, amikor a szószok és paszták bizony eluralkodnak felettünk: minél tovább halmozzuk őket, annál nagyobb eséllyel feledkezünk meg arról, melyiket mikor bontottuk fel. Gyakori, hogy a ritkán használt szószok a hűtő leghátsó részén tűnnek el, innen pedig egyenes út vezet a megromlott, penészes élelmiszerekhez. A kidobás pazarlás! Az a jó, ha átlátható rendszer uralkodik bent.

Állítsuk be a hűtő hőmérsékletét, használjunk hőmérőt!

A legtöbb hűtőszekrényen egytől öt vagy egytől hétig fokozat osztják be a hőmérséklet-szabályozót. A leghidegebb hőmérsékletet általában a legmagasabb szám jelöli. Nem kell azonban mindig a lehető leghidegebbre állítani, amíg a belső hőmérséklete nem éri el a 4 Celsius-fokot. Ha viszont kétségeink vannak afelől, hogy a hűtőnk elég hideg-e, érdemes beszerezni egy hőmérőt. Ezzel is rengeteget spórolhatunk.

Rendszeresen takarítsunk!

Bár csak kevesen foglalkoznak ezzel, negyedévente ideális lenne beiktatni egy nagyon alapos hűtőtisztítást. Emellett érdemes heti egyszer letörölni az esetleg kifolyt ételmaradékokat, nehogy véletlenül kellemetlen szag alakuljon ki a hűtőszekrényünkben. (Ráadásul a szétfolyó dolgok megint csak elzárhatják a szellőzőnyílásokat, ami – mint már említettük – nagyobb teljesítményre „kényszeríti” a hűtő motorját.) Plusz tipp: a Daily Meal szerint jó ötlet hetente vagy kéthetente átválogatni a hűtőnk tartalmát, és kidobni belőle a romlott termékeket, valamint kiüríteni azokat az ételhordókat, amelyeknek a tartalmát már biztosan nem fogyasztjuk el.

https://vince.hu/falatok/etelmentes-pazarlas/

Címlapfotó: Evieanna Santiago / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás