Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Már a harmadik rangos díjat zsebelte be az alig egy éve nyitott magyar étterem

december 22., 2024  –   Helyek  –   Geri Ádám

A Duna-parton, csodás természeti és épített környezetben, híres séf által vezetett bisztró hamar a vendégek és a szakma kedvencévé vált.

A Zazie Bistro & Bar különleges enteriőrje kiemelkedő elismerésekben részesül 2024-ben. Korábban már elnyerte a BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának első helyezését, nemrég Michelin-ajánlást kapott, most pedig az év Klasszis TopDesign étterme – zárt vendégtér 2024 címet zsebelte be a Klasszis TopDesign 2024 versenyen. A MOL Campus földszintjén található étterem nemcsak gasztronómiai, hanem design szempontból is kimagasló színvonalat képvisel. Méltán vívta ki ezzel a zsűri figyelmét.

https://vince.hu/helyek/budapest-koktel-bar-zazie-ital/

„Már maga a helyszín is elvarázsolta az este'r partners belsőépítész csapatát, hiszen itt különböző történelmi korszakok érnek össze. Miközben a kortárs építészet legújabb remekművében étkezünk, láthatjuk a folyóparti ipari zóna egykori gyárépületeit, és a természet közelségét is élvezhetjük” – mondta a díj átadásakor Fejes Gergő belsőépítész, a Plusdesign Studio alapítója, a Klasszis TopDesign 2024 zsűri tagja.

étterembelső, Zazie
Fotó: Zazie Bistro & Bar

A Klasszis Csoport által működtetett Turizmus Online portál évről évre meghirdeti a Klasszis TopDesign szakmai versenyt. Ez Magyarország egyetlen, nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari design-versenye. A megmérettetés célja, hogy kiemelje a vendéglátóipar azon szereplőit, akik kreativitásukkal, innovációjukkal és esztétikai színvonalukkal emelkednek ki a hazai és nemzetközi mezőnyben. A rangos esemény zsűrijében neves nemzetközi és hazai szakértők kaptak helyet, akik az éttermek és szállodák tervezését, belsőépítészeti megoldásait és vendégélményét értékelték.

A Zazie designja: a Duna inspirációja

A Zazie Bistro & Bar belsőépítészeti megoldásaiért Radnóczy Eszter belsőépítész, az este’r partners alapítója felelt. Az enteriőr koncepcióját a Duna áramlása és a folyó közelsége ihlette. A térben a folyó mozgását idéző hullámzó falak, a különleges égetett rácsos dísztégla, valamint a mennyezetről lebegő textilek hullámai teremtenek harmonikus és dinamikus atmoszférát.

„Az inspirációnkat a dunai evezés adta. Az az élmény, amikor megnyugtató lassúsággal áramlik alattad a folyó, be-beevezel a nádasba, és mindenhol új, kis világok nyílnak meg. Ezt szerettük volna lefordítani a dizájn nyelvére. Egy olyan térrel, amely megnyugvást ad, komfortot sugall, mégis felpezsdít, attól függően, hogy melyik napszakban érkezel” – mondta Radnóczy Eszter.

Városi elegancia és természetes harmónia

hamburger, krumpli, pohár
Fotó: Zazie Bistro & Bar

A MOL Campus ultramodern környezetében a Zazie Bistro olyan helyszínné vált, amely egyszerre testesíti meg a városi eleganciát és a természet közelségét. Az enteriőr minden részlete – a fonott lámpák, természetes textúrák és az üvegfalakon beáramló fény – a vendégek komfortját és feltöltődését szolgálja.

A Zazie Bistro & Bar sikere nemcsak a lenyűgöző designban rejlik, hanem a kulináris élvezetekben is. Bíró Dániel séf vezetésével az étterem Budapest egyik legkedveltebb találkozóhelyévé vált. Az étlap szezonális, minőségi alapanyagokkal dolgozik, és innovatív fogásai tökéletesen illeszkednek a hely atmoszférájához.

https://vince.hu/falatok/virtu-etterem-budapest-etlap-tel/

Címlapfotó: Zazie Bistro & Bar


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás