Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2023. évi győzteseit és helyezettjeit a Bor és Piac szaklap a MATE Budai Campusán megtartott eredményhirdetésen ismertette.
Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2023. évi győzteseit és helyezettjeita Bor és Piac szaklap a MATE Budai Campusán megtartott eredményhirdetésen ismertette.
A rendezvény megnyitóján Bozzai Zsófia főszerkesztő és Dr. Szakács László, a Bor és Piac lapigazgatója köszöntötte a megjelent döntősöket, borszakírókat és a jelen lévő borbarátokat.
Ezt követően a szervezők levetítették az egyes birtokokat bemutató kisfilmeket, amelyeket Bozzai Attila készített. A kategóriákat három zsűritag szóban is bemutatta: a Kis- és középbirtokokról Dékány Tibor borszakíró, tájépítész, fotóművész, a Nagybirtok kategóriáról Dr. Csemez Attilatájépítészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár beszélt részletesen.
Az értékelők meghallgatása és a kisfilmek megtekintése után került sor az eredményhirdetésre.
Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka Kisbirtok kategóriában:
A Bor és Piac magazin 2012-ben írta ki első alkalommal a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázatot. A versenyben résztvevőkre a lap olvasói interneten adhatták le szavazataikat. A három kategóriában (Kisbirtok, Középbirtok, Nagybirtok) legtöbb szavazatot elért borászatok közül kategóriánként az első három kerül a döntőbe.
A Bor és Piac magazin idén 12. alkalommal hirdette meg a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázatot. Ennek kiírását a borturizmus fellendítésén túl az a szándék vezérelte, hogy egyre inkább megbecsültek legyenek hazánk szőlővel borított területei, hiszen a szőlő tájalkotó tényező, a Pannon táj lényeges alkotóeleme.
Három kategóriában került sor idén is a szavazatok összegzésére a birtokméreteknek megfelelően. A 10 hektár alatti birtokok a Kisbirtok, a 11-50 hektáros szőlőterülettel rendelkező borászatok a Középbirtok, míg az ezen felüliek a Nagybirtok kategóriába tartoznak. Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, idén is a Szekszárdi Borvidék képviseltette magát a legtöbb jelölttel, négy kiváló birtokot szavaztak be a fogyasztók döntőbe. A Mátra két, míg a Badacsonyi, a Balatonfüred-Csopaki és a Somlói borvidék egy-egy jelölttel került a legjobbak közé.
Az olvasói szavazatok alapján díjazásra ajánlott 3 x 3 szőlőbirtokot a lap szerkesztőségének tagjaiból, az előző év első-helyezettjeinek képviseletéből, valamint a MATE (Magyar Agrár-, és Élettudományi Egyetem) szőlészeti és borászati tanszékeinek professzoraiból, emeritus professzoraiból álló zsűri látogatta sorra augusztus-szeptember folyamán, hogy a látottakat, tapasztaltakat kiértékelve, lepontozva megszülessen a végeredmény.
Címlapfotó: Bor és Piac
social share
Nyitókép: Warning: Attempt to read property "kep_alcim" on null in /home/hgmedia/newvince.mindkind.io/site/templates/post.php on line 356
Warning: Attempt to read property "description" on null in /home/hgmedia/newvince.mindkind.io/site/templates/post.php on line 356