Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Rekordot döntöttek a magyar borok!

március 12., 2024  –   Helyek  –   Geri Ádám
Több tízezer borszerető jelenlétében dőlt meg a rekord.

Több tízezer borszerető jelenlétében dőlt meg a rekord.

Rekordszámú magyar részvétellel zajlott a 30. ProWein Németországban. Közel 40 borászattal, mind a 6 magyar borrégió képviseltetette magát az idei ProWein borszakmai rendezvényen Düsseldorfban. A világ legnagyobb borkereskedelmi rendezvényén idén több mint 5700 kiállító vett részt. A szervezők március 10-12. között több tízezer látogatót láttak vendégül Az idei magyar közösségi részvétel a Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) szervezésében valósult meg.  

A Magyar Bormarketing Ügynökség idén először önálló közösségi szervezőként vett részt és képviselte hazánkat, valamint a magyar borokat és borászokat Düsseldorfban, a ProWeinon – a világ elsőszámú nemzetközi borászati szakkiállításán és vásárán. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is rengeteg újdonság és izgalmas tétel került bemutatásra a magyar standon (Hall 13 B10), ahol a látogatók a hazai borászszakma kiemelkedő alakjai és nemzetközi szakértők tolmácsolásában ismerkedhettek meg a magyar borvilág sokszínűségével, valamint a legfontosabb fajtákkal, stílusokkal és borvidékekkel.

https://vince.hu/kortyok/fiatalok-bor-alkoholmentes-trend/

Az érdeklődők Master of Wine-ok vezetésével tematikus mesterkurzusokon vehettek részt és ismerkedhettek meg a legkülönfélébb magyar borokkal. Szó esett többek között a Magyarországra jellemző őshonos szőlőfajtákról, vulkanikus borokról, könnyű vörösekről, fenntartható borkészítésről, a fiatal borászok újhullámos megoldásairól és természetesen Tokajról.

A magyar standot az expó március 10-i nyitónapján Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos nyitotta meg. A Magyar Bormarketing Ügynökség legfőbb küldetése, hogy növelje a magyar borok láthatóságát és presztízsét– ezen keresztül pedig értékét – a világban. Az elmúlt évek eredményei egyértelműen mutatják, hogy a méltán híres tokaji aszú mellett a vulkanikus borok, a kékfrankos és a száraz tokaji borok a legkeresettebbek a külföldi vásárlók körében. Düssedorfban is az egyértelmű export potenciállal rendelkező fajtákra került a hangsúlyt.

ProWein után Hungarian Wine Summit

A ProWeinhoz hasonló nagy nemzetközi expókon való részvétel nem csak a kiutazó borászatoknak biztosít megjelenési lehetőséget. Egyúttal tovább javítja Magyarország borainak versenyképességét is, hogy azok ismét méltó helyet foglaljanak el a nemzetközi bortérképen.

Idén tavasszal azonban nem csak Düsseldorfban, hanem hazai környezetben is találkozhat a nemzetközi borszakmai közönség a magyar borkiválóságokkal. 2024. április 21-25. között Budapesten a Millenárison rendezik meg a Hungarian Wine Summitot. Az ötnapos seregszemle egyedülálló lehetőséget kínál a magyar borászok számára, hogy itthon építhessék tovább nemzetközi kapcsolataikat.

https://vince.hu/szakma/magyar-bormarketing-ugynokseg-wine-summit/

Az ötnapos rendezvény a nemzetközi üzleti, kereskedelmi lehetőségek bővítésével kívánja újrapozícionálni Magyarország és a magyar borászok helyzetét világszinten is. Az esemény olyan átfogó bormarketing lehetőséget biztosít, melynek révén a nemzetközi fajták mellett a világviszonylatban kevésbé ismert magyar tételek is rivaldafénybe kerülhetnek.

A ProWeinon bemutatott magyar borokról és borászatokról itt, míg a Hungarian Wine Summitról ide kattintva érhető el további információ.

Címlapfotó: Helena Lopes / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás