Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Magyar aranyérem született a nemzetközi sajtversenyen

szeptember 26., 2023  –   Ínyenc  –   Geri Ádám
Magyar sajt szerzett aranyérmet a világ egyik legrangosabb sajtversenyén. A szakmai zsűri 1500 minta közül választotta ki a legjobbakat.

Magyar sajt szerzett aranyérmet a világ egyik legrangosabb sajtversenyén. A szakmai zsűri 1500 minta közül választotta ki a legjobbakat.

2023-ban hatodik alkalommal rendezték meg Franciaországban a Mondial du Fromage-t. A sajtok „Bocuse d’Or-jaként” is emlegetett seregszemlén a 200 szakemberből álló zsűri 39 országból érkezett mintegy 1500 mintát kóstolt le.

https://vince.hu/falatok/bukki-sajt-manufaktura-sandor-tamas/

A korábbi évekhez hasonlóan komoly magyar siker (is) született 2023-ban. Mindkét magyar résztvevő sajtműhely 1-1 aranyérmet hozott haza. Az Etyeki Kecskesajt Manufaktúra 1 arany-, 1 ezüst és 2 bronzérmet, a Vászolyi Sajtmanufaktúra pedig 1 aranyérmet szerzett. „A nyertes Balaton sajt tehéntejből készült és félkemény típusú. Az érlelés első két hetében naponta, két hónapos koráig két naponta, aztán hetente kétszer kézzel forgatjuk a sajtgurigákat az érlelőben és sós folyadékkal mossuk a kérgét” – olvasható a vászolyiak versenyről szóló közleményében. Az etyekiek Facebook-oldaláról az is kiderül, hogy az ő sajtjaik közül az Etyeki hófehér kapta a legnagyobb elismerést.

https://vince.hu/falatok/gouda-sajt-hollandia-tej/

Arról egyelőre nincs hír, a sikeresen szerepelt magyar sajtokat indítják-e a szintén ősszel megrendezésre kerülő sajt-világbajnokságon, vagyis a World Championship Cheese Contesten, ahol tavaly egy itthon is népszerű fajta nyert.

Címlapfotó: onderortel / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás