Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Értékes nyereményen a Magyar Szeszipari Szövetség új játékán

június 06., 2023  –   Kortyok  –   Geri Ádám
Idén is folytatja a tudatos alkoholfogyasztás népszerűsítéséért indított kampányát a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács.

Idén is folytatja a tudatos alkoholfogyasztás népszerűsítéséért indított kampányát a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács.

A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanácsnak mindig is szívügye volt a tudatos alkoholfogyasztás népszerűsítése. Már évek óta látványos edukációs kampányokkal hívják fel a figyelmet ennek ismérveire. Idén sincs ez másképp, a 2023-as (D)önts felelősen! Töltsd tele a nyarat! kampány elsősorban az olyan kisebb-nagyobb baráti összejöveteleket, buli előtti „hangolódásokat” célozza, ahol a résztvevők hajlamosak újabb és újabb pohár alkoholhoz nyúlni annak érdekében, hogy kellően felfokozott hangulatba kerüljenek az átmulatandó éjszakához. Idén a sokszínű akció többek között rövid Spotify hirdetéssel kívánja felhívni arra a figyelmet, hogy felelős alkoholfogyasztással, kevesebb alkohollal is el lehet érni a jó kedvet. Sőt, így még nagyobb eséllyel gazdagodunk felejthetetlen emlékekkel is.

https://vince.hu/kortyok/alkoholmentes-bor-tenyek-es-tevhitek-az-egyik-leggyorsabban-fejlodo-iparagrol/

„Akárcsak az ezt megelőző években, idén is az a nem titkolt célunk, hogy minél többekben tudjuk tudatosítani a túlzott alkoholfogyasztás rövid- és hosszútávú hatásait, veszélyeit. Ezzel párhuzamosan alternatívát kínáljunk a biztonságos szórakozásra. A (D)önts felelősen! Töltsd tele a nyarat! kampányban a szokásos csatornáink mellett elsősorban a Spotify erejére hagyatkozunk. A zenei platformok már elhagyhatatlan részei az összejöveteleknek, házi buliknak. Éppen ezért egy rövid hirdetés erejéig szóban motiváljuk hallgatóinkat, hogy döntsenek felelősen és adják át magukat a barátaikkal, szeretteikkel megteremtett pillanatnak. Az akció egy online edukációs kártyajátékkal is kiegészül majd. Ezt a weboldalunkon mindenki díjmentesen elérheti és kedvére használhatja, ha egy kis plusszal fűszerezné meg a társasági hangulatot a nyáron” – mondta Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója. Hozzátette, a közösségi média kihívás a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén sem marad el. A résztvevők között értékes Jegy.hu utalványokat sorsolnak majd ki, melyet az átvételtől számított egy éven belül kell beváltani.

(D)önts felelősen, és nyerj!

Töltsd tele a nyarat élményekkel! Az idei kampány alatt értékes Jegy.hu utalványokat is nyerhetnek a résztvevők. Ehhez nincs más dolguk, mint egy adott alkoholedukáció tartalmú kérdésre helyesen válaszolni a komment szekcióban. Azonban ahhoz, hogy minél több emberhez elérjen a kampány fontos üzenete, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács egy második körös játékkal is aktivizálni kívánja a közönséget további Jegy.hu utalványokért. A (D)önts felelősen! Töltsd tele a nyarat! kampány egy izgalmas online edukációs kártyajátékot is kínál majd a nyáron. Ez a szövetség italmertek.hu weboldalán érhető el. A kártyák segítségével érdekes tényeket tudhatunk meg az alkohol és a túlzott alkoholfogyasztás szervezetre gyakorolt hatásairól, a témához kapcsolódó legelterjedtebb tévhitekről. Ebből adódóan a második körös játékban résztvevőknek nem lesz más teendőjük, mint bekövetni az Italmérték Instagram és Facebook felületeit, valamint megosztani a komment szekcióban, hogy számukra melyik volt a leghasznosabb kártya. Játékra fel!

Influenszer együttműködés a felelős (d)öntésekért

A 2023-as nyár folyamán Kármán Odett közösségi média oldalán is találkozhatunk majd az edukációs jellegű bejegyzésekkel. Ezek a legfontosabb információk mellett izgalmas alternatívákat is nyújtanak majd a lemondások nélküli, felejthetetlen, mégis tudatos szórakozásra.

További információk a kampányról

Web: https://italmertek.hu/

Instagram: https://www.instagram.com/italmertek/

Facebook: https://www.facebook.com/italmertek

Címlapfotó: Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás