Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

BalatonBor, HegyBor: helyzetjelentés, 2023

július 02., 2023  –   Kortyok  –   Geri Ádám
2023-ban is bemutatásra kerültek a balatoni borrégió legjobb olaszrizlingjei. A Balatoni Kör eseményén jártunk. 

2023-ban is bemutatásra kerültek a balatoni borrégió legjobb olaszrizlingjei. A Balatoni Kör eseményén jártunk. 

2023. június 9-én délután Veszprémben az Óváros téren szűk sajtókörben kerültek bemutatásra a Balaton és HegyBor legújabb évjáratának tételei, valamint a Balatoni Kör által kiadott Kóstold körbe kiadvány. A rendezvényen kóstoltatott borok a Balaton borrégióban létrehozott háromlépcsős borpiramis „termékei”. Alsó szintjén, mint az alapja az egész rendszernek, helyezkedik el a BalatonBor. A középső szinten kapott helyet a HegyBor, a piramis csúcsán pedig a Dűlős bor áll. A piramis és maga a Vinea Balaton rendszer 8 évvel ezelőtt azért is jött létre, hogy az addig nem túl sokra tartott olaszrizling fajtának is segítsen megtalálni méltó helyét a piacon. (Mindhárom szinten csak olaszrizling használható.) A törekvés sikeres volt, a fajta ma már komoly népszerűségnek örvend a borkedvelők körében, és a szakma is egyre jobban elismeri.

https://vince.hu/falatok/balaton-fagylalt-balatonalmadi-sorbet-langos/

Magyarországon tulajdonképpen a BalatonBor volt az első közösségi régiós bormárka, ami termelői összefogásra épül. (További közösségi bormárkákról ITT és ITT lehet olvasni.) Jó ívású, mégis tartalmas tétel, a „Balaton bora”. Bármelyik balatoni pincészet elkészítheti, aki megfelel a feltételeknek, amit a Balatoni Kör és a Rizling Generáció tagjai közösen alkottak meg.

Mit tud a HegyBor?

asztalok, padok, bódék, fehér ernyő
Fotó: Pap Julianna

A HegyBor készítésének szabályozása már szigorúbb az előzőnél. Ennek a szintnek a feladata az is, hogy összefogja a Balaton környéki történelmi szőlőhegyek olaszrizling borainak kommunikációját, valamint a helyi eredetvédelmi törekvéseket is előre mozdítsa. Itt már komolyabb követelményeknek kell megfelelni, különösen a termőterületek nagyságát illetően. Cél, hogy az egyes földrajzi egységek termőterületei hasonló méretűek legyenek és ne haladják meg jelentősen a néhányszáz hektáros méretet. A Balaton körüli OEM (Oltalom alatt álló eredetmegjelölés) szabályok különbözőségei miatt így előfordul, hogy egy párszáz hektáros „hegy” az egy egyönálló OEM (például Somló, Csopak, Káli-medence, Tihany) vagy éppen egy nagyobb OEM-en belül egy kisebb földrajzi egység (például Badacsony OEM-en belül a tanúhegyek: Csobánc, Szentgyörgy-hegy stb). Akárcsak a BalatonBornál, a HegyBornál is úgynevezett Origó kóstoló keretein belül döntik el a balatoni borászok, ki írhatja rá a megnevezést a címkéjére. Ez vakkóstolással történik.

A BalatonBor vezet

A sajtóbemutatón elhangzott, 2023-ban 19 termelő összesen 80 ezer palack BalatonBort készített. Mindeközben 12 termelő 30 ezer üveg HegyBort palackozott. „A balatoni borpiramis alapvetően jó irány, de még sok munka van vele. A fogyasztók kevéssé vannak tisztában a rendszer lényegével” – villantotta fel a két lépcső közötti „nagy hézag” lehetséges okát Dóka Éva. Miközben a Zalaszentgróti Dóka Éva Pincészetben készül a nagyközönségnél már valamennyire bejáratott könnyed, nyári, fiatalos BalatonBor, a kifinomult, tájékozottabb és így még szűkebb közönséget megcélzó HegyBor egyelőre még várat magára. 

férfi fekete kötényben, kezében pohár
Fotó: Pap Julianna

A szentantalfai Dobosi Pincészetnél ezzel szemben már mindkét kategóriában szereztek tapasztalatot. „A Hegybornál fontos, hogy itt nem a fajtán van a hangsúly, hanem magán a hegyen, azaz a termőterületen. Az általunk készített HegyBornak kellemes ásványos, mészköves íze van. Ezen borunkat első sorban a gasztronómiába, borszaküzletekbe szánjuk, illetve a borászatunknál is sok fogy belőle. A BalatonBorunk inkább a kiskereskedelemben találja meg a maga piacát” – magyarázza Dobosi Győző, a pincészet értékesítési vezetője. Egyetért azzal, hogy szükség van a Vinea Balaton rendszerre, ennek segítségével tudják például edukálni a fogyasztókat, akik így át tudják látni, mi az a minőségi, és árbeli különbség a kategóriák között. Úgy gondolja, van még hová fejlődni a HegyBor kategóriával, de az irány szerinte rendben van. Mint mondja, a „palackszám növelése nem megoldás, bár igény lenne rá a fogyasztók körében”. Fontosabb, hogy általa az eddig kevesebb reflektorfényt kapott pincészeteket is megismerjék.

A megkérdezett borászok abban minden esetre egyet értettek, a törekvés jó, de még sok munka van addig, hogy tényleg ezek a borok váljanak a tó körül az első számú borrá – legyen szó egy fröccsről, vagy egy fine dining vacsora borpárjairól.

Szerző: Pap Julianna
Fotók: Pap Julianna


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás