Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Megválasztották Magyarország legjobb borászát!

május 10., 2025  –   Kortyok  –   Geri Ádám

A Borászok Borásza Díjátadó Gálán egy fiatal egri borász vehette át a szakma egyik legrangosabb díját.

2025. május 9-én este Budapesten Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnökének fővédnöksége mellett rendezték meg a Borászok Borásza Díjátadó Gálát. A köztársasági elnök az ünneplőknek szóló üzenetében úgy fogalmazott, hogy „a magyar bor nemcsak a gasztronómiánk szerves része, hanem olyan érték, amit bátran megmutathatunk a világnak”. A Borászok Borászát pedig meghatározó szakmai iránytűnek nevezte.

https://vince.hu/kortyok/tokaji-borasz-bacso-oremus-mariasy/

    A kormánytagok, diplomaták, a gazdasági és kulturális élet véleményformálói, valamint a jelölt és győztes borászok jelenlétében megtartott exkluzív eseményen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese köszöntőjében kiemelte, hogy a diplomáciai hálózat kiváló felület arra, hogy a legjobb magyar boroknak nemzetközi hírnevet szerezzen. Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, a díj alapítója felszólalásában a magyar borkultúra őrzésének felelősségét hangsúlyozta, amelyben kiemelt szerepet szán a fiatal generációnak.

    Az impozáns eseményen az egri Gál Tibort választották a tizenkilencedik Borászok Borászának, illetve odaítélték a Borászok Barátja különdíjat és ismertették a Jövő Borásza ösztöndíj idei nyertesét is.

    EZÚTON IS GRATULÁLUNK A GYŐZTESEKNEK!

    Borászok Borásza: GÁL TIBOR

    Borászok Barátja: KÉZDY DÁNIEL

    A Jövő Borásza Ösztöndíjasa: PESZLEN TAMÁS SÁNDOR

    Címlapfotó: Borászok Borásza


    social share
    Azerion & Related

    Kapcsolódó cikkek

    Rovatok


    Rendezvényeink


    HALF PAGER

    Iratkozz fel hírlevelünkre


    Lorem ipsum dolor sit amet met

    Címkék


    Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
    Related

    Legnépszerűbb

    Kapcsolat

    Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


    Magazinnal kapcsolatos megkeresések


    Üzleti megkeresések


    Sajtótájékoztatók, -közlemények


    Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


    Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


    Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás