Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

90 éves a japán ital, ami szép lassan lekörözi a sakét

október 08., 2024  –   Kortyok  –   Geri Ádám

A világon egyre többen választják az "új" jövevényt és erre megvan a jó okuk.

A 2024-ben alapításának 90. évfordulóját ünneplő Nikka Whisky – és így lényegében a japán whisky-ipar, mint olyan – Masataka Taketsurunak köszönheti a létezését. A vállalat alapítója 1894-ben született Takeharában, Hirosima prefektúrában.

https://vince.hu/kortyok/gin-tonik-japan-sonic/

Ahogy a Decanter kiemeli, Taketsuru az első világháború utolsó évében, 1918-ban az oszakai Settsu Shuzo szeszesitalgyártónál kapott állást. Ezután Skóciába küldték, hogy megismerkedjen az ottani whiskykultúrával. Taketsuru volt az első japán ember, akinek erre lehetősége nyílt: akkoriban a két ország közötti távolságot több mint ötven napig tartott megtenni.

A férfi itt sajátította el a whiskykészítés fortélyait. Gyakornoki ideje alatt egy kézikönyvet is készített a folyamatról. Japánba visszatérve, az első világháborút követő katasztrofális gazdasági helyzet miatt majdnem letett a whiskyfőzéssel kapcsolatos terveiről.  Szerencsére találkozott Shinijiro Toriival, aki a Kotobukiyánál – mai nevén Suntory – dolgozott. Ő 1923-ban felkérte Taketsurut, hogy felügyelje egy lepárlóüzeme építését. 1929-ben, immár az új főzde vezetőjeként Taketsuru készítette el Japán első whiskyjét, a Suntory Shirofudát.

A japán whisky megszületése és tündöklése

Ezután egyenes út vezetett a Dai Nippon Kaju nevű cég 1934-es megalapításáig. A japán whisky megszületését hagyományosan ehhez a dátumhoz szokás kötni. Az ország első, Taketsuru által tervezett kisüstjét 1936-ban állították üzembe a Yoichi lepárlóüzemben. Az első Nikka Whisky 1940-ben került kereskedelmi forgalomba. A Nikka – ami a Nippon Kaju rövidítése – hamarosan a cég hivatalos nevévé vált.

A Nikka Whisky első kiadását követően a Yoichi üzemben 1956-ban elkészült a Nikka Black is, ezt 1962-ben a Super Nikka követte. Taketsuru 1969-ben megalapította második lepárlóüzemét, a Miyagikót is. Ez a hely két Coffey lepárlójáról vált ismertté, amelyeket egyenesen Glasgow-ból importáltak, és lehetővé tették a folyamatos lepárlást, így növelve a Nikka termelési kapacitását.

Taketsuru 1979-ben bekövetkezett halála után a Nikka tovább fejlődött. A1980-as években olyan egyedi kiadványokat dobott piacra a vállalat, mint a világhírű Nikka from the Barrel. A vállalatot 2001-ben az Asashi vásárolta fel, és ma Japán második legnagyobb whiskygyártója a Suntory után.

A nemzeti ital, a saké mellett a japán whisky mára egyértelműen a szigetország legkedveltebb italává és exportcikkévé nőtte ki magát. 2021-ben 127 millió japán whisky készült, ez már több, mint harmada a saké termelésnek, ami jelenleg évi 300 millió liter.

https://vince.hu/falatok/szusi-kimbap-korea-japan-etel/

Címlapfotó: Mathew Schwartz / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás