Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Nagy magyar győzelem született Lengyelországban!

június 06., 2023  –   Kortyok  –   Geri Ádám
5 ország képviselői jelentek meg Varsóban, a végén a magyarok örülhettek.

5 ország képviselői jelentek meg Varsóban, a végén a magyarok örülhettek.

A kolumbiai-magyar származású Sebastian Giraldo Makovej 5 ország versenyzőit utasította maga mögé. A döntőben egyedül a Sauska pincészet nagykövete teljesítette a megadott időn belül az összes feladatot. A borfelismerés mellett a pezsgő és a bor szakszerű felszolgálását, valamint koktél készítését is értékelte a nemzetközi zsűri. A bírák között a Magyar Sommelier Club elnöke is helyet foglalt. A Varsóban rendezett eseményen a lengyel borszakértők mellett Izland, Japán, Lettország, Magyarország és Moldova meghívott versenyzői mérték össze tudásukat.

https://vince.hu/kortyok/master-of-wine-lengyelorszag/

Hazaérkeztek Lengyelországból a május 26-28-án rendezett Nemzetközi Lengyel Sommelier verseny résztvevői. A magyar színeket ketten is képviselték Varsóban. Míg a versenyzők között a kiemelkedő eredménnyel győztes Sebastian Giraldo Makovej mutatta meg felkészültségét, addig a nemzetközi zsűri tagjai közt Kovács Gábor, a Magyar Sommelier Club elnökefoglalt helyet izlandi, moldovai és litván szakértőkkel együtt.

három öltönyös férfi áll fehér fal előtt
Címlapfotó: Lengyel Sommelier Szövetség

Sebastian – Magyarország 2022-es Sommelier Bajnoka – Kolumbiában borász édesapja oldalán is rengeteget tanult a szakmáról, ám szeretett volna életvitelszerűen egy bortermelő országban élni. “Mindig is húztak a magyar gyökereim, a nagyszüleim, az itteni borkultúra. Magyarország is a hazám, és büszkén képviselem bárhol is legyek a világon.” Korábban kétszer nyert hazai bajnokságot, második lett a Szerbiában rendezett Balkan Sommelier Challenge-en és eredményesen versenyzett a párizsi világbajnokságon is. A Felix Kitchen and Bar egykori sommelierje – mint mondja – folyamatosan azon munkálkodik, hogy a magyar vonatkozásban vett sommelier szakmát nemzetközi szinten is feltegye a térképre. “A másik nagy célom, hogy örökös sommelier bajnok lehessek. Ehhez ugye háromszor kell nyernem a magyar országos szintű versenyeken” – tette hozzá Sebastian Giraldo Makovej.

Háromy fordulós sommelier verseny

A lengyelországi verseny három fordulóból állt. A selejtezőben csak lengyel sommelier-ek indultak, közülük heten jutottak az elődöntőbe, ahol csatlakozott hozzájuk Dumitru Coslet Moldovából, Edgaras Kazokaitis Litvániából, Manuel Schembri Izlandról, Taku Iguro Japánból és Sebastian Giraldo Makovej Magyarországról. A döntőbe a magyar induló jutott be két lengyel versenyzővel, ahol már közönség előtt versengtek a bajnoki címért. Az elődöntő feladatai között egy 60 kérdésből álló elméleti teszt, vakkóstolás és felszolgálás is volt. Ezen kívül borlapon kellett hibát keresniük és ötfogásos menü mellé elkészíteni a helyes borpárosítást.

szemüveges férfi kezében átlátszó talpas pohár, orrához emeli
Címlapfotó: Lengyel Sommelier Szövetség

A döntőben két 1999-es bordeaux-i bor került a pohárba a vakkóstolásnál. A Chateau Latour-t (Pauillac) és a Chateau Haut-Brion-t (Pessac-Leognan) egyik versenyzőnek sem sikerült pontosan megneveznie. A gyakorlati feladatban négy vendégasztalnál kellett felszolgálniuk a döntősöknek, amire 15 perc állt rendelkezésükre. Egyedül a magyar versenyzőnek sikerült mindent megcsinálnia a megadott időkereten belül. Mindhárom versenyzőt egy „kezdő” sommelier segítette – vagy inkább tette próbára szándékosan eljátszott tapasztalatlanságával –, ezt a szerepet a 2019-es lengyel bajnok, Maciej Łyko alakította.

férfi ital tölt egy nőnek egy asztalnál
Címlapfotó: Lengyel Sommelier Szövetség

Sebastian büszke rá, hogy egyedül neki sikerült a megadott időn belül maradéktalanul teljesítenie a vendégasztalos feladatot. “Ráadásul nehezítő körülmény volt, hogy a kijelölt segítőt, minden folyamatba be kellett vonnunk. Nem volt egyszerű a dolga egyikünknek sem.” – számolt be a magyar versenyző.

A döntőbe jutáshoz tehát erős mezőny és hosszú út vezetett, amit az egyik legjobb pontszámmal teljesített Sebastian. A fináléban azután lehengerlő teljesítményével, szívvel-lélekkel és óriási magabiztossággal belopta magát a bírák és a közönség szívébe.

Címlapfotó: Lengyel Sommelier Szövetség


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás