Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Szenzáció! 99 pontot kapott a 100-ból egy magyar bor az amerikai szaklaptól!

december 24., 2022  –   Kortyok  –   Geri Ádám
Kevés bor ért el olyan sikert a rangos nemzetközi borszaklap 1988 óta íródó történetében, mint most egy magyar bor.

Kevés bor ért el olyan sikert a rangos nemzetközi borszaklap 1988 óta íródó történetében, mint most egy magyar bor.

A Wine Enthusiastet 1979-ben alapította két borszakértő. A New Yorki székhelyű vállalkozás hasonló nevű lapja 1988-ban indult. Az azóta eltelt időben a világ egyik legrangosabb borszakmai folyóiratává nőtte ki magát. Bizonyíték erre, hogy csak a nyomtatott változatot közel 1 millióan olvassák évente világszerte. Természetesen az azóta elindított online felületükön még magasabb számokat produkálnak.

Évente ezres nagyságrendben kerülnek borok a szerkesztőség tagjainak poharába. Ebből minden év végén összeállítanak egy 100-as listát az adott év kedvenceivel. 2022-ben sem volt ez másképp. Örömteli hír, hogy egy magyar bor is felkerült a 100-as listára. Ráadásul nem is akármilyen eredménnyel!

A Royal Tokaji Szent Tamás Aszú 6 puttonyos 2017 a maximálisan elérhető 100-ból 99 pontot kapott! Pusztán a pontszám alapján még előkelőbb helyen végezhetett volna, a listán a szerkesztőség a szerkesztőség a 19. pozícióba sorolta. (Tulajdonképpen 2022 legjobb borának választották, mivel nem született 100 pontos értékelés az év során.)

Következzen a Wine Ethusiast méltató kóstolójegyzete, vagyis a magyarázat a 99 pontra: "Tokaj egyik leghíresebb dűlőjéből származik a bor. Világos borostyán szín, illatban lonc, frézia, viasz és méz. Intenzív és szép ízek a kortyban: őszibarack, méz és sárgabarack. Szépen elkészített, jó egyensúlyú bor édes lecsengéssel. Az ember alig várja az újabb és újabb kortyot. Már a csúcson van és 2050-ig ott is marad."

Aki a teljes listát átböngészné, ide kattintva megteheti. Aki pedig a 99 pontos borászattal ünnepelné a karácsonyt, de egy kicsit kedvezőbb áru édes bort választana tőlük, annak ezt a Vince Magazin tesztjén nagyon jól szerepelt szamorodnit ajánljuk.

Címlapfotó: Serhii Ivashchuk / Shutterstock


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás