Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Egy magyar sör hatalmas sikert ért el a világ legrangosabb sörversenyén

november 18., 2022  –   Kortyok  –   Geri Ádám
Több mint 40 ország, közel 700 nevezett tétele között ért el ezüstérmet egy magyar sör a világ legjelentősebb sörversenyének tartott International Beer Challenge-n.

Több mint 40 ország, közel 700 nevezett tétele között ért el ezüstérmet egy magyar sör a világ legjelentősebb sörversenyének tartott International Beer Challenge-n.

Idén 26. alkalommal került sor az International Beer Challenge-re, amely a söripar legnagyobb seregszemléje, és ahová kis- és nagyüzemi sörökkel is nevezni lehet. A leadott tételeket vakkóstolással bírálják, a zsűri söripari szakemberekből, sommelier-ekből, séfekből, kis- és nagykereskedelmi üzletláncok beszerzési vezetőiből áll. Ebben az évben 40-nél is több országból, több mint 700 tételt neveztek a különböző kategóriákba.

2022-ben az Etyeki Sörmanufaktúra Princessin Edeck – Királyleányka Sparkling Ale söre ezüstérmet, míg a Just for fun – Rozsos dupla IPA bronzérmet nyert. Az elismerés rangját emeli, hogy olyan tradicionális, évszázadok óta sört főző országok tételeivel kellett versenyben lenni, mint például Németország, Belgium, Nagy-Britannia vagy az utóbbi évtizedben az úgynevezett kraftsör piacot (kisüzemi, kézműves sör) letaroló Amerikai Egyesült Államok.

magyar sör, barna üveg fehér címkével és egy talpas pohár ferher asztalon
Fotó: Etyeki Sörmanufaktúra

A magyar sör, ami szőlőmustból (is) készül

"A szőlőmustos sör megálmodásakor az volt a célunk, hogy az etyeki borászokkal közös pontokat, szinergiákat, fejlesztési lehetőségeket keressünk. Az Edeck sorozatot még 2019-ben indítottuk útjára az Etyeki Kúriával, a most ezüstérmet nyert sör pedig a Nádas Borműhellyel közösen készült. Ők szintén nyitottak az egyedi, különleges termékek iránt, és filozófiájuk is hasonló a mienkhez, a minőséget helyezik minden elé. A mustot a borász ajánlja, a sörtípust mi választjuk a musthoz illően. Amikor musttal dolgozunk, több türelmet és maximális odafigyelést igényel az erjesztésvezetés. Fontos a jó élesztőtípus kiválasztása, hiszen itt többféle cukrot kell együtt erjeszteni. Hosszabb, vontatottabb az erjedés, mint egyszerű sörök esetében" – mondja Radányi Orsolya főzdevezető, az Etyeki Sörmanufaktúra tulajdonosa. A bronzérmet nyert, szűretlen rozsos dupla ipa-t a különleges maláták mellett a négyféle komló teszi tökéletessé.

Világviszonylatban megmérettetni mindig nagy kihívás, pláne egy kis családi főzdének. Olyan, mintha az olimpián indulnánk. Nem csak a vállalkozásunkat, de Magyarországot is képviseljük ilyenkor. Ilyen versenykörülmények között jó eredményt elérni a munkánk legnagyobb elismerése – tette hozzá Radányi Orsolya.

Az International Beer Challenge 2022 díjait nagyszabású gálaműsor keretében adják át Londonban, 2022. november 19-én.

Címlapfotó: engin akyurt / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás