Nagymaros várossá alapításának 700. évfordulóját ünneplő eseménysorozat részeként kerül megrendezésre 2024. augusztus 18-19. immár 8. alkalommal a Szent István Napi Borünnep Nagymaroson csodás természeti környezetben, árnyas fák alatt, a Duna parton.
A 9 borvidék 19 pincészetének jobbnál-jobb borai várják a hozzánk érkezőket. Nyolc éve többek között azzal a szándékkal indítottuk útjára rendezvényünket, hogy felhívjuk a figyelmet a Dunakanyar szőlészeti-, borászati múltjára, idén már 9 borászat vesz részt a Duna két partjáról díjnyertes borokkal, egyértelműen újraélednek a térségi borászati hagyományok. Csatlakozva a Buborékok nyara programhoz a Kőhegybor standján lehet megkóstolni az idei borkoktélokat, míg a Sápi Gyümölcsbor standján a rendezvény koktéljával, a „Marosi Kékkel” lehet megismerkedni. Természetesen ínycsiklandozó ételeket, kézműves termékeket is kínálunk a borok mellé, legyen szó ebédről, vacsoráról, vagy borkorcsolyáról.
Mivel hosszú hétvégéről van szó, több kísérő programmal is készülnek a szervezők. Pénteken augusztus 16-án 20 órakor a Sigil Galéria és Kávézóban GERO&Évi modern music session koncert várja az érdeklődőket.
17-én szombaton 17 órakor városnéző program, végén sváb pince látogatással és koccintással. Ugyancsak 17-én 19 órakor a művelődési házban Huzella Péter: Titokzatos világválogatott előadását láthatják. 18-án délelőtt 9.30-kor indul a BTZ szervezésében a vezetett családi kenutúra, mely sajtkóstolóval zárul. Ugyancsak 9.30 órakor a hajóállomásnál gyülekezik a csapat, akik a Gesztenyés-tanösvényt vezetett túra keretében szeretnék megtekinteni. (Ezekről a programokról, regisztrációról, részvételi díjakról az esemény Facebook-oldalán kaphatunk részletesebb tájékoztatást.)
11 órakor a Fő téren a Dunakanyar Fúvósegyüttes játszik népszerű dallamokat.
Augusztus 18-án 14 órakor megnyit a Borutca, Hénigli színpadán Berecz Péter harmonikaművész, majd Horváth Misi és Gál Csaba Boogie játszik
A nagyszínpadon többek között Kuna Vali és testvérei (elektro swing), a Kerekes Band és a Derby zenekar lépnek fel, a buli éjfélig tart.
Augusztus 19-én 11 órakor nyit a Borutca Jász Andris szaxofon műsorával a Hénigli színpadon, ezzel egyidőben zajlik az Aranyalma páros gyermekkoncertje a nagyszínpadon. A nap folyamán fellépnek még Pesti Zoli blues gitáros, a Contaktus country, a Candyman duó, a Pedrofon, DJ Mono. A hagyományos tűzijáték várhatóan 21.15-kor kezdődik.
A két nap alatt tűzijáték, színes kulturális programok, kiállítás, koncertek, gyermekprogramok várják a látogatókat a Dunakanyarban, csodálatos természeti környezetben a folyóparti sétányon. A rendezvény látogatása ingyenes, a kóstoláshoz a poharakat információs standunknál lehet bérelni, megvásárolni.