Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Az ital, ami népszerűbb, mint a Coca-Cola, pedig sorsába a politika is beleszólt

február 11., 2025  –   Kortyok  –   Geri Ádám

Az ital történetében egy törvény jelentette a fordulópontot.

Ma már nehéz lenne elképzelni Franciaországot a pastis nélkül. A híres nemzeti aperitif amellett, hogy az országban eladott alkoholok egyötödét teszi ki, Pikárdia régió első számú szeszes italának számít. A gyógynövénylikőr története sem hétköznapi: csak 1914 után terjedt el széles körben, amikor a francia kormány betiltotta az akkor rendkívül népszerűnek számító abszintot – írja a BBC.

https://vince.hu/kortyok/kola-coca-cola-pepsi-teszt/

Az ánizsos rövidital, az abszint térhódítása még a 19. században kezdődött. Ehhez az kellett, hogy a Magyarországot is letaroló filoxérajárvány az ország szőlőültetvényeinek közel felét kiirtsa. Az abszint nem sokkal később a bor mellett a sört is kiszorította az északi területeken. Elterjedése ellenére 1908-ban Svájcban, majd 1914-ben Franciaországban is betiltották. Úgy tartották ugyanis, hogy a rendszeres fogyasztása „őrültté teszi az embert“. Mindeközben 1920-ban a kormány enyhített az ánizsos italok előállítására vonatkozó szigorú szabályokon. Az engedélyezett alkoholtartalmat először 30, majd két évvel később 40 százalékban maximalizálta.

Így vált a korlátozás feloldása után a szintén ánizsos pastis az abszint utódjává, pedig a gyógynövényes jellegen kívül valójában nem sokban hasonlítanak. Akkoriban csupán két rivális márka kínálatában szerepelt a különleges ánizslikőr: a Pernod valamint a Ricard. Utóbbi márka alapítója Paul Ricard ugyan csak jóval később, 1932-ben kezdte árulni saját változatát (a Pernod már 1918-ban piacra dobta az anisette-et), ám ügyes marketingfogásainak köszönhetően hamar felzárkózott, sőt el is húzott. A két cég végül 1975-ben Pernod Ricard néven egyesült, azóta a márka egyet jelent a pastissal.

Miből áll össze a pastis ánizslikőr?

A pastis az anisette (ánizs ízű likőr, vagyis ánizslikőr) egyik változata, főleg csillagánizst, cukrot, valamint az édesgyökér természetes kivonatát tartalmazza. Az alkoholtartalma ma már jellemzően a 40-45%-ot is elérheti. A 1970-es évektől kezdve a gyártók költéshatékonyság miatt valódi fűszerek helyett desztillált illóolajokat és aromákat használnak az elkészítéséhez.

A francia hagyomány szerint étkezés előtt fogyasztják, általában 2 cl-t jéghideg kristályvízzel hígítanak. Ettől opálossá válik. Gyakran sziruppal is édesítik: az élénkzöld menta és a pastis keveréke a perroquet, míg grenadinszirup hozzáadásával tomate fantázianéven árulják. A legkelendőbb azonban a mauresque, ez mandulasziruppal ízesített változat.

Az utóbbi években a mixológusok rengeteget kísérleteztek a likőrrel, ám ennek ellenére a mai napig az eredeti formája a legnépszerűbb. Érdekesség, hogy nemcsak a pastis tudta fenntartani a presztízsét, hanem a Ricard is. Habár léteznek más márkák – a felső kategóriás Henri Bardouin-tól a bio Distillerie de la Plaine-ig –, 2022-ben a Ricard nem csak a legtöbbet eladott pastis volt Franciaországban; hanem a legnagyobb forgalmat generáló termék a hipermarketekben, megelőzve az ásványvizet, a Coca-Colát és a Nutellát. Sőt, 2024-ben, a karácsonyi ünnepek előtt még a pezsgőt is túlszárnyalta.

https://vince.hu/kortyok/eszpresszo-affogato-kave-fagyalt-recept/

Szerző: Csáka Eszter
Címlapfotó: brandy turner / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás