A Puklavec Family Wines boraival itthon is sűrűn találkozni. Megkóstoltuk helyben, valamint egy folyamatosan teltházas étterembe is bejutottunk Jeruzalem borvidéki kirándulásunkon.
A Puklavec Family Wines boraival itthon is sűrűn találkozni. Megkóstoltuk helyben, valamint egy folyamatosan teltházas étterembe is bejutottunk Jeruzalem borvidéki kirándulásunkon.
Így kezdődött, most pedig mutatjuk a második nap eseményeit napfelkeltétől napnyugtáig!
Az időkép 6:49-re teszi a napfelkeltét, de úgy látszik, késik, mivel 6 perc elteltével is még alig világosodik az égbolt alja. Végül egy órával később pásztázzák végig először úgy igazán a felkelő nap fénysugarai a körülöttünk fel-le szaladó szőlősorokat, és ahogyan kivilágosodik, mi is egyre tisztábban látjuk a borvidék minden szépségét, illetve szállásunk lenyűgöző lokációját. Mi ugyan a borok miatt vagyunk itt, de kerékpárosoknak, túrázóknak, vagy egészen egyszerűen csak a nyugalmat keresőknek is tökéletes lehetőséget biztosít a környék – és ehhez nem is feltétlenül kell messzire merészkedni.
Barbara és férje Dino Kruhoberec már a harmadik generáció, amely üzemelteti ezt a panorámás vendéglátóhelyet, ahol összeér a szállás, az étterem és a borászat. És azt, hogy ők üzemeltetik, szó szerint kell érteni: Barbara felel a vendégek kényelméért, amelybe beletartozik az is, hogy ő maga áll be a konyhába, hogy hamisítatlan, házias, szlovén ízekkel vegye le az embert a lábáról; míg a férje igazi terepe a 10 hektáros szőlőbirtokukhoz tartozó borászat.
Mint minden generáció, ők is hozzátesznek valamit a fejlesztéshez: idén fejezték be a szőlősorokra néző szaunával teljessé tett kültéri medence építését, amelyet direkt úgy alakítottak ki, hogy az étterembe érkező, kíváncsi szemek elől rejtve maradjon – mi is csak harmadik nekifutásra találjuk meg hozzá a kilincset. Merthogy, hétvégenként, illetve előre bejelentkező csoportoknak étteremként is üzemelnek: az à la carte étkezést azonban többszörösen érdemes elfelejteni. Részint, mert nincs, részint, mert tényleg érdemes a vendéglátók által összeállított menüre hagyatkozni. A szállóvendégek számára persze reggeli is elérhető, mi is egy hosszabbra nyújtott közös falatozás után indulunk tovább a mosolyok földjén, Jeruzalem szívébe.
Fotó: Talabér Géza/Vince Magazin
Elvarázsolódunk
10:50 Fájdalmas Szűzanya-templom, Jeruzalem
Maga a borvidéki névadó település leginkább ebből a templomból, a mellette fekvő étteremből és butikhotelből áll. A 341 méter magasságon elterülő lokáció alighanem a legszebb panorámát nyújtja a környéken; azt, amitől ez a borvidék világszinten is ismert. A 12. században a Szentföldet kereső kereszteslovagoknak is valahogy úgy eshetett le az álluk annak idején, mint nekünk most, és abbéli meggyőződésükben, hogy itt megtalálták a földi Paradicsomot, elnevezték a helyet Jeruzalemnek. A templom kicsit későbbi, a Szűzanyát ábrázoló festmény viszont állítólag valóban a Szentföldről származik. Talán mondanunk sem kell, hogy ma zarándokhely.
11:00 Zidanica Malek, Svetinje, Szlovénia
Svetinje településnek – és azért ezt a szót én is mosolyogva írom le – Jeruzalemhez hasonló a népességszáma (Jeruzalem: 43 fő, Svetinje: 52 fő – a szerk.). Azaz, eltekintve a hegyoldalban helyenként elszórt, közigazgatásilag minden bizonnyal ide tartozó, kerítés nélkül felhúzott házaktól, leginkább csak az erre járó turisták igényeit szolgálja ki. A szolgáltatások közül mi kettőt is kipróbálunk.
Elsőként a Puklavec Family Wines borászat egyik csodálatos lokációját, amely egy 300 éves parasztházban berendezett látványpince és kóstolótér (Zidanica Malek elnevezéssel érdemes a térképen kibogarászni) – ez utóbbi választás szerint lehet szabadtéri is. Tekintettel a 20 fokot meghaladó, kellemes hőmérsékletre, mi most a szőlőlugas alatti, panorámás borkóstoló mellett döntünk, és ha nem kötne bennünket a következő napirendi program, valószínűleg addig maradnánk, amíg már mi magunk is a természet részévé nem válunk.
Elkápráztatás
A Puklavec Family Wines neve vélhetően mindenki számára ismerősen cseng, aki valaha is kirándult már Szlovénia és Horvátország irányában, és végigmustrálta a polcokat (akárcsak a benzinkúton is): mindenhol előfordulnak jellegzetes, fekete-kanárisárga színben pompázó címkével ellátott boraik. Bár a „family” elnevezés megtévesztő. Egy 1000 hektáron gazdálkodó szövetkezeti pincéről van szó, amelyet a 20. század elején vásárolt meg a Puklavec család. Apropó Puklavec, ez a név a borvidéken épp annyira gyakori, mint idehaza mondjuk a Szabó. Így ne lepődjünk meg, ha többen is így mutatkoznak be nekünk a környéken – nem jelenti azt, hogy rokonok. Ma, a névadó família leginkább csak tulajdonosi minőségben van jelen. Így a reflektorfény olyan nagyszerű emberekre irányul, mint a korábbi főborász, a Verus Danilója, vagy a jelenlegi vendéglátónk, Tomáš.
Egy hároméves, tradicionális eljárással készült vintage šipon pezsgő társaságában járjuk körbe a látványpincét. 40-50 évre visszamenőleg elrakott palack vannak itt – amelyekből egyébként szintén lehet vásárolni, és nemcsak relikviaként a kredenc tetejére. Majd letelepedünk a szőlőlugas alá. Tomáš az első percben kiválóan felméri, milyen borsort tegyen össze nekünk, amellyel új szinte emeli a szövetkezeti pincés borélményeket.
Egy igazán lenyűgöző borsor a Puklavec borászatnál
Fotó: Talabér Géza/Vince Magazin
Persze, ismerkedésnek kihagyhatatlan a sauvignon blanc és pinot grigio házasítás. A nevében és alkoholtartalmában is jól mutatja, hogy rendkívül aromás, behízelgő, ám ebben a műfajban tökéletesen elkészített aperitif borral állunk szemben. Tekintettel a délelőtti órákra, fogyasztása több mint helyénvalónak tűnik. Majd érkezik a Seven Numbers néven futó, dűlőszelektált fajtabor-sorozat chardonnay-ja, és egy fehér cuvée, amelyben a borvidékre jellemző összes fehér fajta egy kortyban megízlelhető. Mindkettő élmény. Egyéni preferenciáknak megfelelően időznek el hosszan, vagy kevésbé hosszan a társaság tagjainak pohárban a borok.
A tramini édesen és szárazon, majd az olaszrizling és a pinot noir is előkerül. A cseresznyét a torta habjára – majdhogynem szó szerint – pedig a kevéske alkoholt már tartalmazó erjedt, palackozott must és frissen sütött gesztenye teszi fel. Ez utóbbi már évszázadok óta tipikus szüreti frissítőnek számít Szlovéniában. Bár a klímaváltozásnak köszönhetően a szőlő és a gesztenye érése manapság ritkán esik ugyanarra az időpontra, a technológia vívmányait kihasználva igyekeznek helyben megőrizni a tradíciót.
És ha már étel és bor, annak a tudatában, hogy csak 200 méterrel költözünk arrébb, szedelőzködünk. Az ősz szájpadláson maradt zamatával sétálunk át a legendás és kihagyhatatlan Tavernába.
Amikor idehaza nézegettük az étterem honlapját, reménykedtünk benne, hogy a panorámás asztalt kapjuk. A helyszínen aztán gyorsan kiderül, hogy itt más sincs, csak panoráma, a különbség csupán annyi, hogy melyik oldalról látjuk a tájat. Egy szeparált terasz lesz végül a miénk. Ismét a vendéglátónkra hagyatkozunk, bízván abban, hogy a szlovén konyha válogatott finomságaival kápráztatja el ízlelőbimbóinkat. Nem csalódunk. Mármint, ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy ez azt is jelenti, hogy az öt fogásból egyet a csigák tesznek ki. Szerencsére bor mindegyik étel mellé érkezik, így testközelből vizslatjuk, mit is jelent errefelé a bor-étel kontextus.
Mert hát ebből az itt eltöltött 36 órából is világosan látszik, hogy ez a vidék nem lesz sosem a vegetáriánusok Mekkája. Előételnek disznóságok, melléjük zsír. Főételnek marhaszték és gombával töltött sertésszűz érkezik, és hát ugye a kettő között ott vannak a csigák… Viszont egy alapvetően fehérboros borvidéken mindenképpen érdekes, hogy ennyiféle módon tálalnak elénk tradicionális húsos ételeket. És miközben ezen töprengünk, felnézünkk az elénk táruló szőlősor-szerpentinre, ahol érkezik is a felismerés. Ilyen meredek dűlőkön aligha lehet megfelelő energiabevitel nélkül dolgozni. Desszertnek prekmurska gibanicát kapunk, amely egyfajta átmenet a sajttorta és a túrós rétes között. És, amely Puklavecék 2006-os édes traminijével bármely étkezésnek kiváló lezárása lenne.
Az ebéd végül több mint három órára nyúlik a hátsó teraszon, miközben jótékony barnaságot csókol bőrünkre a búcsúzó nyárias napfény. Ahogy a bárányok elérnek az esti itatóhoz, mi is szedelődzködünk, hogy az arany órában megmártózó őszi pompát magukra öltő szőlősorokban még egyszer, utoljára magunkba szívjuk a tájat – mielőtt lassan elindulunk hazafelé.
A teljes cikk a Vince Magazin 2023/11. novemberi lapszámában jelent meg.
