Íme a hivatalos lista: ők ma az 50 legjobb magyar borász
március 02., 2024 – Szakma – Geri Ádám
Nyilvánosságra hozták az idei 50-es listát, közülük kerül ki majd a végső győztes.
Nyilvánosságra hozták az idei 50-es listát, közülük kerül ki majd a végső győztes.
2024. március 1-én zajlott a Borkonferencia. Hagyományosan ezen az eseményen hirdették ki a Kárpát-medence 50 legjobb magyar borászának névsorát. Itt ismerhettük meg tehát a BORÁSZOK BORÁSZA díj idei jelöltjeit!
A díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a Kárpát-medence borászai számára. Ez az elismerés alapvetően különbözik az összes eddigi borászoknak szóló díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok választják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a legjobbat, a Borászok Borászát.
Első körben a korábbi győztesek állítják össze az 50-es jelölt listát. A végső győztest, az adott év Borászok Borászát aztán ez az 50 jelölt maga választja ki (maga közül).
A Borászok Borásza mellett a borászok minden évben megválasztják a Borászok Barátját is, azt a nem borászt személyt, aki sokat tesz a magyar borok ügyéért. Az idei 5 jelölt ebben a kategóriában:
Ambrus Lajos, József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine vendégszerzője
Kézdy Dániel, borgyűjtő, -kereskedő és -szakértő, szakíró