Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

Kiderült, a fiatalok miért isznak bort - ha isznak

április 29., 2024  –   Szakma  –   Geri Ádám
Egy olasz kutatás megerősítette, amit eddig is sejtettünk: a fiataloknak a borfogyasztás teljesen mást jelent, mint az idősebbeknek.

Egy olasz kutatás megerősítette, amit eddig is sejtettünk: a fiataloknak a borfogyasztás teljesen mást jelent, mint az idősebbeknek.

A borfogyasztás világszerte csökken, ezért mindenhol komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy a fiatalabb generáció tagjaival is megszerettessék a bort. Ehhez természetesen nem árt tudni, hogy a fiatalok számára mi vonzó a borban. Az olasz Enpaia-Censis mezőgazdasági kutatóintézet annak próbált utána járni, az olasz fiatalok miért isznak bort (ha isznak). Természetesen minden országnak megvannak a maga sajátosságai, mégis tanulságos lehet mindenkinek, mire jutottak a kutatók.

https://vince.hu/kortyok/fiatalok-bor-alkoholmentes-trend

A 18 és 34 év közötti olaszok kétharmada számára a bor a közösséget, az együtt töltött időt jelenti. Ezzel szemben a 65 évnél idősebbek közel 80 százaléka az étkezésekhez iszik bort. „A vizsgálatunk a borfogyasztási szokásokat illetően hasonlóságokat is talált. Még a komoly áremelkedés mellett is kiemelt fontossággal bír a bor minősége a választásnál, életkortól függetlenül” – idézi a vizsgálatról beszámoló winenews.it Sara Lenát, a Censis kutatóját.

Olaszországra azért is érdemes figyelni, mert mutat némi hasonlóságot Magyarországgal. A fogyasztók ott is jó értelemben vett lokálpatrióták. 95 százalékuk a hazai, vagyis az olasz borokat részesíti előnyben. (Egy 2023-as magyar felmérés szerint nálunk ez az arány 91 százalék.) Az olaszoknak a borválasztásnál a minőség mellett fontos szempont az íz, a hagyomány, az identitás és immár a fenntarthatóság is.

https://vince.hu/szakma/boraszok-borasza-bardos-sarolta

Címlapfotó: anna_fothers / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás