Wine tasting & winery tours
Le Bernard, 33220 Margueron, France
0

A borhibák sokkal hamarabb kiszűrhetők egy új módszer segítségével

május 17., 2024  –   Szakma  –   Geri Ádám
Amerikai kutatók módszere akár 28 nappal előbbre hozhatja a hibás, szennyezett borok beazonosítását.

Amerikai kutatók módszere akár 28 nappal előbbre hozhatja a hibás, szennyezett borok beazonosítását.

Az „elektronikus nyelv”, vagyis egy a számítógépre kötött szenzor hamarabb felismeri a borhibákat, mint az ember. Leegyszerűsítve ez a fő tanulsága az amerikai Washingtoni Állami Egyetem (WSU) kutatói által végzett kísérletnek. A 2024 márciusában publikálták a Journal of Food Science folyóiratban publikált eredményeik szerint az „e-nyelv” már egy hét után felfedezte a nem megfelelő borkezelésből (szennyeződés), vagy tárolásból adódó aromaváltozást a fehérborban.

https://vince.hu/szakma/1961-ota-nem-tortent-olyan-a-boragazatban-mint-most

Ez az egy hét jóval kevesebb, mint amennyi idő után megjelennek a minőségromlásra utaló mikrobák a petri-csészében, vagy amennyi idő után a tesztre felkért emberek ki tudták érezni a hibát a bor illatából. Utóbbiaknak 35 napra volt ehhez szükségük, vagyis a gép négy héttel előzte meg őket.

Ez a két összevetés azért fontos, mert maguk a borászok is gyakorlatilag ezekre tudnak hagyatkozni. Vagy mintát küldenek a laborba ellenőrzésre, vagy maguk „szagolják ki”, ha valami nincs rendben. A WSU új eljárásának köszönhetően viszont felcsillant a remény, hogy a hibákat sokkal korábban kiszűrjék.

A bíztató eredmények ellenére a kutatók úgy vélik, a módszerük nem kiváltani, inkább kiegészíteni fogja az eddig alkalmazott módszereket.

https://vince.hu/szakma/boraszkepzes-soos-budafok-orban

Címlapfotó: Stefan Schauberger / Unsplash


social share
Azerion & Related

Kapcsolódó cikkek

Rovatok


Rendezvényeink


HALF PAGER

Iratkozz fel hírlevelünkre


Lorem ipsum dolor sit amet met

Címkék


Fix banner kreatív,klubtagság menüpontba visz
Related

Legnépszerűbb

Kapcsolat

Vince Klubbal kapcsolatos kérdések


Magazinnal kapcsolatos megkeresések


Üzleti megkeresések


Sajtótájékoztatók, -közlemények


Hirdetési lehetőségek, rendezvényeken történő kiállítói részvétellel kapcsolatos kérdések


Jegyvásárlással kapcsolatos technikai kérdések


Bortesztekkel kapcsolatos tájékoztatás